29. Döbbenet

    Harry szemszöge
Amikor leszállt a gép gyomorideget éreztem a gyomromban. Nem tudtam, hogy hol fogom megtalálni Louis-t és egyáltalán hol keressem...Hamar megszálltam egy hotelben. Amelyik hotelt ismertem mindenhova elmentem, de sehol se volt bejelentkezve. Kezdtem elveszteni a fejemet, épp az utcán sétáltam, amikor láttam 7 csajt rohanni az út másik oldalán. Annyira magam alatt voltam, hogy elmenekülni sem volt kedvem. De hallottam ahogy, azt kiáltják, hogy Louis állj meg! Erre felkaptam a fejemet és elkezdtem követni a lányokat, de egyszer csak megálltak, befutott Louis valahova, megbújtam az egyik sikátorban, hogy ne vegyenek észre, majd elmentek és később kijött Louis. Tényleg ő volt az! Megörültem, de még nem mertem odamenni hozzá, követtem. Közbe gondolkodtam, hogy mit mondjak neki. De nem is attól féltem, hogy mit mondjak neki, hanem mi lesz a reakciója, elküld-e vagy meghallgat...Már nagyon hiányzik, ő az az ember aki a legjobban megért, aki ha csak rám néz tudja, hogy mi a bajom, ő tényleg egy igazi barát! És egy ilyen barátot nem engedhetek el!

Ekkor megállt és hátrafordult, én nem vettem észre csak mentem előre, elvoltam a gondolataimmal, mire felkaptam a fejemet Louis ledöbbent arcával találtam szembe magam, ami egyben lenéző is volt, de hogy miért nem tudom...
    -Szia Louis!
    -Szia! Hát te kutatsz utánam? - emelte fel szemöldökét.

    -Mondhatni igen, megszeretném beszélni a dolgokat.
    -Hát legyen, de gyorsan. - megkönnyebbűltem, legalább nem utasitott el.
    -Bocsánatot szeretnék kérni, amiért úgy leorditottam a fejedet. De azt hittem, hogy szerelmes vagy Ali-be...de én egész végig tudtam, hogy szeret ( a betegsége alatt)...
    -Na várj! Te tudtad?
    -Igen...tudtam.
    -Hát kösz! Ha elmondod, akkor nem történt volna meg ez az egész! - erre hátat forditott nekem és a kezével átsimitotta az arcát.
    -De Kelly akkor szakitott veled...és...nem gondoltam, hogy ennyire elmérgesedik ez a helyzet. És tudom barom vagyok, megértem ha ezért utálsz...de nekem te vagy a legjobb barátom! Kérlek bocsátsd meg! - de Louis még mindig nem tért magához a döbbenettől.
    -Örülök, hogy elismered, hogy barom voltál. Hát ez...Úr isten! S még én okoltam magamat és én menekültem, nehogy megtudd mert akkor lőttek nekem!
    -Bocsájtsd meg Louis, kérlek! - már azt sem tudtam, hogy mit mondjak, hülyének éreztem magamat.
    -Kérlek menj el Harry, egyedül akarok lenni! - hangja tompa volt, mintha feladta volna az életét olyan volt, megrémitett.
    -Jó elmegyek, de úgy-e még azért beszélünk?
    -Fogalmam sincs!
    -Hát akkor...szia!
    -Szia!
Annyira rideg, s ha meg sem tudjuk beszélni a dolgokat, ha nem békülünk ki, én nem is tudom, hogy mi lesz...

    Louis szemszöge:
Épp nyugisan sétáltam az utcán, amikor nagy orditásra lettem figyelmes, hátrafordultam és a rajongókkal találtam szembe magam. Azonnal elkezdtem futni, aztán befutottam egy fodrászatba, ahol szinte a fodrász csaj leültetett a székbe, hogy megnyirjon, azt hittem, hogy ott halok meg...Ezzel ki is jöttem onnan.Szerencsére már elmentek. Pár perc múlva hátrafordultam, hogy még követnek-e, de erre egy érdekes meglepetést láttam. Harry volt, szinte nekem jött. Nem örültem annak, hogy követ, de legalább megkeresett...Bocsánatot kért, de amikor elmondta, hogy ő mindvégig tudta, hogy Ali szerelmes belém, hát nekem ott végem volt. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. S még Kelly-nek is mit mondjak? Talán adjak még egy esélyt nekik? Inkább alszok rá egyet és higgadtan majd eldöntöm.