Be my Superman!

A szemembe könnyek gyűltek, legszivesebben felálltam volna és visszahúztam volna Harry, hogy ne csináljon valami hülyeséget, de nagyon gyenge voltam, ezért behivtam Kelly-t, hogy álitsa meg, de már elviharzott:
   -Kelly valami baj lesz érzem! - mondtam vészjóslóan.
   -Nyugi tud magára vigyázni. - és közbe simogatta a fejemet, próbált csititani, de csak belülről rágódtam, tudom, hogy nem tudná fékezni az indulatait ilyenkor.
   -És a média?...rájuk nem is gondoltunk. Ha kiderül, hogy verekedett? - ekkor nyugtalanul mozgolódtam.
   -Ali, állj le! Nem lesz semmi baj, tudja mit csinál.

    Lou szemszöge:
Épp kint ültünk Kelly-vel a folyóson, amikor ezt hallottuk: Megölöm azt a barmot akárhol is van, ilyet nem tehet veled!!!! Én azonnal felpattantam a székről, tudtam, hogy ha én nem állitom meg akkor óriási balhé lesz:
   -Harry, várj már, gyere és ülj le, nyugi! - és a vállánál fogva próbáltam visszahúzni, de kiszabadúlt.
   -Haggy már! Dolgom van! - és ezzel elviharzott. Kelly bement Ali-hez én meg mentem Harry után, de felszivódott. Itt nagy baj lesz még...

    Harry szemszöge:
Borzasztóan dühös vagyok, összetörnék mindent lesgszivesebben csak kerüljön a kezeim közé az az állat, esküszöm megölöm, nem packázhat, nem fenyegetheti meg azt a személyt aki nekem a legtöbbet jelenti, és pont miatta akarta megölni magát, azt már nem. Amikor könnyeivel küzdködve elmondta, hogy mi történt, nem is lehet elmondani, hogy mit éreztem...Mintha egy kést hajitottak volna a szivembe és a testem minden porcikája összerezdűlt volna. Egyik pillanatban elöntött a forró düh, másik pillanatban meg a fagy, ami képtelenné tett arra, hogy higgat tudjak maradni. Láttam a szemébe azt a mérhetetlen fájdalmat, a sebeket a karján és akkor csakis egy cél lebeget a szemem előtt, hogy ezt a Jason-t móresre tanitsam. Ebben senki sem állithatott meg, még Lou sem. Először csak keringtem a városban, gondolkoztam. Nem tudtam, hogy hol keressem. Igazából csak később jöttem rá, hogy még soha sem láttam, hogy is tudjam megkeresni? Épp le voltam ülve egy padra, amikor ezt hallottam:
   -Szia, sikerült elintéznem a csajszit, felmentem a házába, vagyis a pasija házába, beinditottam a riasztót és megöltema testőrét, a többi már gyerekjáték volt. Az enyém lesz úgyis, a kis Styles gyerek meg elbúcsúzhat tőle.

Óriási erőt vettem és amikor letette a telefont odamentem hozzá:
   -Te vagy az Jason? - és mélyen a szemébe néztem, ölni tudtam volna vele.
   -Hát a Styles gyerek, örülök, hogy láthatlak... - mondta nagy meglepődve és karba tette a kezét, de én hamar bemostam neki, ő meg nekem ugrott.
   -Megöllek te gazember, Ali az enyém! - órditottam.
   -Csak hiszed! - és óriási búnyó tört ki, kaptam egyet gyomorszájba, lei sestem a földre és jól belém rugott, de ekkor hallottam Lou hangját:

   -Ereszd el a barátomat, mert akkorát kapsz, hogy a drága anyukád 100 évig is pelenkázhat úgy elrendezlek. - örültem, hogy itt van. Egyből padlóra küldte, alig birt eliszkólni Lou elől, ezek után nem hinném, hogy megkeresne...
   -Gyere tesó jól vagy? Nagyon sápadt vagy... - közbe lassan felhúzott.
   -Egy gyomorszájas után te se lennél vidám. - ezen egy jót nevettünk, de nekem nem ment annyira, mert nagyon fájt. - De te mióta vagy ilyen erős?
   -Tudod a répa csodákra képes! - nevetséges, de ez Lou és én igy szeretem. - De jobb ha sietünk, mert Ali ki van borúlva.

    Ali szemszöge:
Csak feküdtem az ágyon, az arcomat könnyeim áztatták, ekkor kinyilt az ajtó, de engem nem érdekelt, csak bággyattan néztem a fehér falat, ami mint egy hegy állt előttem. Ismerős lépteket hallottam, amik közeledtek felém. Harry volt, amikor megláttam, legszivesebben a nyakába ugrottam volna, de tele volt kék-zöld foltokkal és szegénykém alig tudott menni:
   -Mi történt veled te kis szuperhős? - simitottam a kezem végig az arcán.
   -Megküzdöttem a rosszal és nyertem. - mondta boldogan és ekkor elmerültünk egymás szemében. Nagy erőt éreztem magamban, ezért az ölébe ültetett és a vállán pihentem meg, ami nagy biztonságérzetet sugárzott felém.