23. Érdekes meglepetés

    Louis szemszöge:
Szarul érzem magamat, minden tönkrement, semmi sem lesz olyan mint régen. Fájdalmak hada környékezett meg, amit már nem birtam cipelni a hátamon. Ezt a terhet egyedül nem birom, senki sincs aki segitsen. Elvesztem. Hogy tudjam rendbehozni? Nincs egy kapaszkodóm, amin elinduljak a mélyből...
* Ilyen lelkiállapotban zajlott az utazásom. Mihelyt leszálltam a gépről jól esett új környezetben lenni, távol mindentől, de a bánatom végig kisért. Elmentem egy hotelbe, nagyon aranyos volt a recepciós, azonnal megkaptam a szobakulcsot és kipakoltam. Miután végeztem nem volt mit csináljak. Újból előjöttek akaratlanul a gondolataim. Majd elaludtam.

    Harry szemszöge:
Ezt nem hiszem el! Louis megcsókolta Ali-t? Vagy Ali Louis-t? Abszolút nem tudok eligazodni ezen...Minden olyan gyorsan történt, csak pár nap alatt. De ez elég volt ahhoz, hogy minden széthulljon. Talán nem kellett volna ennyire durván lereagálnom az előbbi összetűzést, de látszik, hogy még mindig féltem és szeretem Ali-t. Már soha nem tér vissza az emlékezete Ali-nek? A látszat ellenére is nagyon szeretem Ali-t, még az életemnél is jobban, de most ezt nem tudom kimutatni. Minek ha ő nem szeret? Türelmes kéne legyek, de zsákutcába kerültem.

   Ali szemszöge:
Ezt nem akartam! Mindent tönkretettem! Igy is nehéz volt mindenkinek, Harry értem aggódott, Louis és Kelly szakitottak...Hülye voltam, mint egy kis ringyó, de én nem ilyen vagyok...de mégis...nem kellett volna megcsókolnom Louis-t. Igaza volt Harry-nek, megváltoztam és jó lenne ha minden eszembe jutna, mert ezt már én sem birom.

   2 nappal később ( Louis):
Hiába menekültem el otthonról nem érte meg. Gondoltam, hogy lemegyek teniszezni, amikor a halban megpillantottam Kelly-t.

A szivem hevesen vert, dúltak bennem az érzelmek. Egyik pillanatban úgy éreztem, hogy oda kell rohanjak hozzá és szorosan átöleljem, másik pillanatban pedig elfutottam volna előle, hogy ne is lásson, úgyhogy csak álltam és bámultam, majd megfordúlt. Meg volt döbbenve és zavarban volt:

   -Szia Louis! - közbe közeledett felém.
   -Szia Kelly! - borzasztóan zavarban voltam, biztos tűzvörös voltam.
   -Hát te meg hogy hogy itt? A srácok is itt vannak? - próbálta leplezni zavartságát, de nem tudta, a szeme még mindig úgy csillogott mint régen...Azt hiszem jó volt újra látni...
   -Ja nem, csak egyedül vagyok - és zsebre tettem a kezemet, abban a pillanatban nem birtam a szemébe nézni. - És hogy vagy?
   -Hát megvagyok...Felvettek a modell céghez, úgyhogy mostmár sinen vagyok ami a karierremet illeti, de te hogy vagy?
   -Őszintén megmondom nem jól. Balhé van otthon...- legszivesebben tanácsot kértem volna, vagy az ölembe ültettem volna, ahogy régen is.
   -Sajnálom. De mi történt?
   -Ali balesetet szenvedett, életveszélyben volt - erre felpattant, nagyon dühös lett, hogy nem szóltunk, de annyi dolgunk volt...könnyek szöktek a szemébe - de mostmár jól van, de nem emlékszik semmire se, össze van zavarodva és belém szerelmes, Harry-t lekoptatta, majd megcsókolt, de jelzem ő, mert hát én kivoltam bukva...na tudod...És 2 napja engedték haza és bocsánatot kért tőlem, és ekkor meghallotta Harry, hogy csókoloztunk és kiakadt, én meg eljöttem.
   -Ez szörnyű! - és egyszercsak megölelt. A szivem össze-vissza kalapált. Ez meg mi? Miért ölel meg?
   -Ez meg...- de a szavam is elállt nem tudtam tovább folytatni.
   -Jaj semmi, csak megértelek. Nehéz lehet...De most mennem kell, bocsi. - és elment, még egy darabig néztem utána és akaratlanul mosolyogtam. Hmm...Louis, most nem szabad összezavarodnod egy öleléstől! Vagy talán mégis...